Sors (Létezik vagy sem?)

Évezredek óta kell az embereknek egy természetfeletti erő amibe kapaszkodnak. Azt mondják hit nélkül elveszel, elvisz a világ gyors sodrása. Miért jó nekünk olyan dolgokba kapaszkodni amik lehet nem is léteznek? Remény. A boldogtalan egyetlen boldogsága. Várni  csodára. Ami soha nem jön.

Van az a mondás hogy "Segíts magadon, Isten is megsegít". Ha nem csinálsz semmit nem is fog változni a világ. De az emberek nem szeretnek cselekedni, vagy félnek. 

Nem akarok félni. Mindig idő volt de végül rávettem magam arra hogy cselekedjek. Az élet némelyik területén teljesen bejött míg máshol borzasztóan nem. 17 év alatt 3 alkalom leírva nem tűnik soknak mégis elkezdesz bizonytalan lenni, ha eddig egyszer sem sikerült valamit rosszul csinálsz. Hát váltasz. Viszont mi van ha pont a rossz pillanatban váltottam? Ha most az egyszer mindent úgy kellett volna csinálnom ahogy eddig? Ha most is elég bátor lettem volna? Talán máshogy alakult volna miden. Viszont ha volt más választásom bele kell törődnöm hogy ezt választottam és el kell viselnem a következményeket. Mégha fáj is. Dehát kinek nem fájna?

Az emberek általában könnyebben elfogadják a dolgok következményit ha "annak úgy kellett történnie ahogy történt", mintha rajtuk múlott volna. Soha nem fogom tudni megérteni miért akarják az emberek, hogy más irányítsa az életüket, hogy más hozza meg helyettük a döntéseket. Én megőrülök a gondolattól, hogy nem én vagyok a felelős az életemért. (Természetesen én sem szeretem ha miattam másoknak rossz lesz, de azt legalább én választottam nem valaki más helyettem.) Így ha valami összejön azért mert bizonyos szituációkat jól léptem meg akkor büszke lehetek magamra, nem pedig a láthatatlan erőre. Nem azt mondom hogy nincs véletlen nincs egy bizonyos "erő" ami kis mértékben befolyásolja az életünket, mert van. De a nagy csodákat csak mi érhetjük el helyes döntésekkel. Az "erő" csak lehetőséget ad a választásra.

Szocializálódj!

Érezted valaha hogy valamit nagyon meg akarsz kapni, közben mégis tudod, hogy szinte lehetetlen? Van az emberben az a szűnhetetlen hiányérzet/vágy a dolog iránt, amit nagyon szeretne. És bármivel is foglalja le magát, a gondolatai mindig akkörül forognak. Utálom ezt az érzést. Egyszer ez az érzés fog engem megölni. Miért beszélek így erről? Ki kell írnom magamból. Az ilyen érzés megszüntetését úgy érhetjük el ha keresünk valamit ami nagyjából pótolhatja azt a dolgot, amit nem kaphatunk meg. Kérdés: a szerelemnél ezt mivel pótolhatjuk?
Tudjátok mindig azt mondják a filmekben/könyvekben lévő szerelmi történetek nem igazak. Akkor a barátaim körülöttem miért élnek mégis egy filmben? Úgy értem úgy jöttek össze a barátaikkal, hogy azt egy forgatokönyv író se csinálhatta volna meg jobban.
Vissza a tárgyra! A szerelemnél talán a barátok társaságával nyomhatjuk el magunkban az érzést, valamennyire. Próbáljunk minél több helyre elmenni, minél több emberrel megismerkedni. Igazából nem is csak baráti társaságra van szükség, de haverira is és meg kell mondjam talán itt most inkább a haver segít. Elmenni valahová nagy társaságban és jól érezni magad. A barátaid mindig ott lesznek veled, de van amikor nem ők a megoldás.
Úgyhogy ha valakit felejteni/pótolni akarsz akkor irány szocializálódni!

Változtass!

 Kik azok akik igazán élnek? Azok akik élményeket szereznek. Egy élet csak akkor lesz színes és boldog. Ezek az élmények pedig függetlenek bármilyen anyagi helyzettől. Sok könyv szól gazdag emberekről akik 40-es éveik elejére belefásulnak az életbe, és depresszióssá válnak. Sok pénze van, de nem tudja hogyan értékesítse. Otthon ül, vásárol, nyáron nyaralni megy valami szállodába. Az elején még élvezi, mert hát ki ne élvezné, aztán lassan megszokássá válik és hiába jár egy csomó csodás helyen mégsem élvezi. Nah, most hogy hová is akarok ezzel kilyukadni? Változás.

 Az ember természetétől fogva alapvetően nem szereti a változást. A túl sok változás, nem is tesz jót az embernek érzelmileg, viszont van amikor egyszerűen muszáj. Ezt pedig csak úgy idézhetjük elő, ha kipróbálunk valami újat amit, amúgy nem tennénk meg, mert félünk tőle, vagy egyéb más okokból kifolyólag. Például amikor gimibe mentem, eldöntöttem, hogy elég volt a kis félős énemből, és megpróbálok minél több buliban részt venni, minél többet ismerkedni. Persze nem azt mondom, hogy most már könnyen leállok beszélni akárkivel egy buliban akik a társaságomba keverednek, de határozottan javultam a meg sem szólalok kislányból, bár elismerem még van hová fejlődnöm...bőven. Viszont elmentem bulizni, ismerkedtem is. Még ha nem is voltam nagy hatással senkire, de ott voltam. Szóval ezzel csak arra akartam utalni, hogy nagyon nem szerettem, meg féltem tőle, de rájöttem hogy általában jó móka. Szóval ha igazán élni akarsz néha félre kell tenned a gátlásaidat, félelmeidet és csak menni kell. Ki kell lépni a komfort zónából, hogy aztán élményeket szerezz.

 Ha úgy érzed az élet túl egysíkú, nem tetszik a mostani életsítusod, változtass! Mindegy mivel, lehet ez csak annyi, hogy egy nyáron sátorozni és evezni mész, szálloda helyett. Vagy kipróbálsz valamit amit eddig nem mertél. Mindegy, csak csináld!

Boldog vagy Szomorú?

 Tegnap megnéztem az Agymanókat moziban. Tudom gyerekeknek való film, de igazán érdekes mondanivalója van. Először is leírja, hogy egy gyereknek mennyire nehéz feldolgoznia költözést, hisz a barátait ott kell hagynia, új hely, új iskola. Félelmetes, elsőre. Aztán beleszoksz. A másik fontos üzenete a filmnek, akkor jelenik meg amikor Derű rájön, hogy Bánat is fontos. Egész addig nem látta értelmét, a folyton szomorkodásnak, és sírásnak. Egy boldog emléket néz végig Derű és előrébb pörgeti, meglátja hogy előtte szomorú emlék volt, és csak azért lett boldog, mert amikor bánatos volt Riley a szülei megvigasztalták, sőt az egész csapata megvigasztalta.

 Ha megnézitek az életet tényleg boldog csak akkor lehetsz ha előtte volt valami ami szomorú volt. Igazából ez a két fő érzelmünk. A többi is fontos, de ez a kettő ami igazán befolyásol minket és azt, hogy hogyan látjuk az adott emlékezetet, sőt egy adott emlék is lehet boldog, vagy épp szomorú érzelmeinktől függően.

 Ha úgy érzed az életed összenyom mert semmi jó nem történik benne, akkor talán csak egy nézőpont váltásra van szükséged, hogy meglásd min kell változtatnod. Persze egymagadnak nehéz megtalálni, így jobb ha úgymond segítséget kérsz valakitől. Olyannak kell lennie, akitől elfogadod a tényt, hogy változnod kell. Nem muszáj, hogy családtagod legyen, lehet egy jó barát is, néha akár egy ismeretlen segíthet a legjobban. Ha megvan az amin változtatnod kell, akkor kezdj el tenni érte valamit. Csak akkor lesz jobb. És hidd el tényleg jobb lesz. Meg kell találni a kiutat, mert mindenhonnan van, csak kicsit nehezebb, vagy sokkal nehezebb, de van. És fel kell állni és csinálni kell, de azt tudd, hogy nem egyedül, úgy nem tudod megcsinálni, egy valaki mindig kell. Úgy, hogy az hogy milyen életed lesz/van te döntöd el. Hogy gondolkodsz, hogy mit teszel érte. Légy nyitott mindenre.